Nagy bajban van egy Pest megyei takarékszövetkezet két egykori vezetője
A két nő 12 éven keresztül rendszeresen megszegte a vagyongazdálkodási szabályokat, és a vád szerint több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a munkahelyüknek.
A két nő 12 éven keresztül rendszeresen megszegte a vagyongazdálkodási szabályokat, és a vád szerint több mint 400 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a munkahelyüknek.
A Csongrád megyei közgyűlés már megszavazta a névváltoztatást, ha ősszel a parlament is rábólint, hivatalos lesz a dolog.
Nem változik Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyévé, így határozott egyhangúlag a közgyűlés.
Húsz komolyabb bejelentéshez riasztották estig a tűzoltókat Pest megyében, ahol jég és a hirtelen lezúduló eső okozott fennakadásokat.
A Pest megyei közgyűlés csak akkor határoz az átnevezésről, ha megismerte annak várható következményeit. A kérdést tehát elnapolták, amit nagy többséggel szavazott meg a testület.
A Miniszterelnökség kezdeményezte a Budapesthez túl közeli megye átnevezését a magyar történelmi örökségnek megfelelőbb névre. A javaslat napirenden van a Pest megyei közgyűlés mai ülésén.
A Pest megyei agglomerációs lakásárakban megmutatkozó különbségekre leginkább az adott település fővárostól mért távolsága ad magyarázatot, azaz minél közelebb fekszik a fővároshoz, annál magasabb fajlagos lakásárak jellemzik az adott települést. Az Otthon Centrum a legmagasabb családi ház árakat Ürömön, Solymáron és Budakalászon, míg a legalacsonyabbakat Nagykőrösön, Kiskunlacházán és Albertirsán mérte.
Egyértelműen csökkenni látszik Budapest mint lakóhely vonzereje az utóbbi időben a helyi népesség körében.
Kigyulladt egy személygépkocsi Szigetmonostoron, három személyautó és egy busz ütközött össze az M1-es autópálya 20-as kilométerénél, személygépkocsi útról lesodródva felborult Alsónémedi közelében, teljes terjedelmében égett egy huszonöt négyzetméteres faház Kerepesen. Összesen több mint száz eseménynél avatkoztak be a Pest megyei tűzoltók.
A férfit 2012 és 2014 között kiskorú lányokat molesztált.
A Pest megyei férfi csak a fiát nem bántotta; két nevelt és két saját lányának életét pokollá tette, csakúgy, mint az élettársáét. Többször előfordult, hogy kutyáikat felakasztotta a házuk gerendájára, amit a gyerekeknek végig kellett nézniük, sőt olykor a tetemeket is velük ásatta el a kertben. Volt, hogy két nővel szeretkezett a gyerekek előtt, az egyik kislányt molesztálta is. A vádlott védője felmentésért fellebbezett.
Nem vette komolyan a rá kirótt többéves szabadságvesztést a tolvaj, és az ítélethirdetés utáni két hétben még többször is megpróbált lopással gyorsan pénzhez jutni. De mindenhol megzavarták, és végül az utolsó helyen, a tuják között elfogták a ház lakói.
Kemence és Bernecebaráti között ütközött össze két személyautó; a balesetnek egy súlyos sérültje van.
A csőd szélére sodródott hulladékgazdálkodó cégek közül az egyik a napokban bejelentette, 33 településen fel kell készülni arra, hogy már nem tudják elvinni a szemetet.
Egy szegényebb megyéhez csatlakozhat Szentlőrinckáta, úgy több uniós pénzt zsebelhetnének be, mintha maradnának a fejlettebb Pest megyében. Népszavaznak.